Tábor szössz

‘Hé, nézd, ezek vagyunk mi!
A traumáink az erősségeink!
Falaink olyan magasak, mint az ég kékjei,
De ha szükséges leomladozik.
Védő bástyánk, mint hűséges jóbarát,
Ott áll stabilan, hogy semmit se láss.
Szűk már ez a helyzet és a cipő is szorít,
Kilépek a napfényre, de a nap melege megborít.
Mit tegyek hát? Bújjak el az árnyékba?
Vagy álljak a napon kissé lebarnulva?
Vállaljuk a pírt és a hámlást,
És a végén csak annyit mondunk...
Áldás!