“Mezítláb utazom, s meztelen a lelkem
Mögöttem maradt minden ami nem kell
Ismeretlen a táj
S száz csoda vár
Mélykék tenger végenincsen mezők
Halott hegyek és mesebeli erdők
Reménytelenül szép
A csillagos ég
Lüktető gondjaim messze-tova tűnnek
Nyoma sincsen az égető bűnnek
Fülledt, forró a nyár
De száz csoda vár”
/Bijou: Mese/
Vajon miért születtünk ebbe az életbe?
Mi a létünk értelme?Miért érnek minket azok a traumák, impulzusok, mint ami? Vajon mennyire van elrendeltetve a sorsunk? Ebben az elrendeltetett sorsban mennyire van szabad akaratunk, behatásunk a saját életünkre? El tudom kerülni, amit már a leszületésem előtt, ott a felhő szélén választottam? Honnan tudhatom, hogy valójában a saját életemet élem? Vajon miért pont ő lesz a partnerem, barátnőm, anyám, apám? Véletlen műve vagy egy nagy egész terve?
Véleményem szerint életünk értelme a fejlődés és önmagunk legjobb verziójának meghaladása, megtanulása, a növekedés és tapasztalás, majd ezek továbbadása a következő generációknak. Hitem szerint nem ez az első és egyetlen életünk, amit itt a földön töltünk. Sok-sok életek tapasztalatait, lenyomatait, megéléseit, traumáit hordozzuk magunkban, ami kihatással van a jelenünkre. Ha az előző életünkben nem tudtunk valamit megoldani megfejlődni, most a jelenben újra lehetőséget kapunk rá.
Ehhez a Sors, Isten, vagy az Univerzum, nevezhetjük bárki hite szerint lehetőséget ad. Megteremti azokat az eseményeket történéseket, az utunkba sodor bizonyos embereket, akik által megvalósulhat a fejlődés. Erre ébernek kell lenni, mert amig a fókuszod a külvilágon van, és a környezeted okolod, addig nem veszed észre a tanításokat, amik a fejlődésedet szolgálják! Szóval leszületésünk előtt kiválasztjuk, hogy az adott életre mi a tanulandóm mit kell meg fejlődnöm, ehhez kiválasztom a két szülőmet (itt hördülnek fel sokan, hogy “én biztos nem választottam volna őket”) pedig de, mert az adott feladatodhoz pont ők és az általuk tapasztalt megélések, nehézségek, hiányosságok visznek a megoldáshoz.
Mondok egy elég sűrűn látott pédát. Ha ebben az életben egy minőségében kötődni képtelen anya mellett nőttél fel, akkor neked magadtól kell megtanulnod kötődni, melegséggel és szeretettel megtölteni a lelked, illetve a gyermeked és a körülötted lévőket jól szeretni, hisz neked ez hiányosság és nincs rá mintád. Van, hogy ezt egy élet is kevés megtanulni megfejlődni, főleg ha előző életekből hozol olyan megéléseket, amik pluszban gátolják jelenlegi életfeladatod. Ha nem is megyünk ilyen messzire vissza, elég a meglévő családod generációkon átívelő tagjait megvizsgálni, hisz traumáik nehézségeik is ott munkálkodnak bennünk és hatással van az életünkre addig, amíg fel nem oldjuk azokat!
Ezt hívjuk transzgenerációs traumáknak. Ezeket olvasva vajon mikor megszületünk tiszta lappal indulunk? Ugye, hogy nem... Akkor ha azt nézzük, hogy hozzuk előző életekből a nehézséget, hozzuk generációs szinten, illetve ott van még a jelen életünk negatív tapasztalatai, igy már azért érthetőbb, hogy miért nehéz egy élet alatt ezeket lerakni feldolgozni! Viszont, ha felelősséget vállalsz az életedért, minőségében sokat javíthatsz rajta, illetve a következő generációknak megkönnyíted a helyzetét, mert te már leraktad azokat a terheket amiket tudtál, igy azok már nem öröklődnek tovább!
Ezért is biztatlak az önismeretre, leginkább magadért, de a gyerekeidért is, hogy nekik már ne legyen olyan nehéz az a bizonyos batyu, hozza ő a sajátját, a tiedért te vagy a felelős! Ehhez viszont cselekvésre, felelősség vállalásra, bátorságra, erőre, elszántságra, és hitre van szükséged.